
Hozzávalók
2 személyre:
1 érett banán
2 evőkanál méz
4 dl tej
Elkészítés
A banánt mézzel és a tejjel turmixgépbe teszem alaposan turmixolom és már kész is a tápláló és nagyon finom banánturmix.
Hozzávalók: 1 kg sertéskaraj, 6 db tojás, 3 db zsemle, 2-3 evőkanál sertésmájkrém, 10 dkg szeletelt gomba, 2 dl tej, só, bors, ételízesítő, 1-2 kávéskanál étolaj, petrezselyem ízlés szerint.
Elkészítés: a szeletekre vágott karajt kiverjük, meghintjük sóval, ételízesítővel, majd forró zsíron mindkét oldalát kicsit megpirítjuk.
3 tojást megfőzünk. Tejbe áztatjuk a zsemlét. A főtt tojásokat apróra vágjuk, majd hozzáadjuk a tejbe áztatott és kicsavart zsemlékhez, kevés bors hozzáadásával masszát keverünk.
Kevés olajon megdinszteljük a petrezselymet, a 2-3 evőkanál sertésmájkrémet, a gombát, végül 3 nyers tojást ráöntünk, jól összekeverjük. Sózhatjuk, borsozhatjuk ízlés szerint.
A húsok felét egy tepsi aljára fektetjük, majd a massza felét rákenjük, ezután a húsok másik felét ráhelyezzük, végül a maradék masszával befedjük, és a hús sütésénél keletkezett levet ráöntjük.
Előmelegített sütőben készre sütjük.
Salátával vagy bármilyen körettel tálalható.
Hozzávalók ( 4 főre):
60 dkg oldalas, 20 dkg baconszalonna, 2 ek napraforgó olaj, 3 ek mustár, só, bors.
Elkészítés:
Az olajból a mustárból a sóból és a borsból készítsünk pácot. Az oldalast mossuk meg és tegyük a pácba egy éjszakára.
Elkészítés előtt tekerjük fel a bacont az oldalasszeletekre, és tegyük a tepsibe. Kb 30 percig lefedve puhítsuk, majd fólia nélkül 20 percig süssük pirosra 180 fokos sütőben.
Jó étvágyat hozzá!
Hozzávalók 4 főre:
6db burgonya, 2db tojás, csapott ek só, 1dl tejföl,1 csokor medvehagyma, 6 ek liszt, olaj a sütéshez.
Elkészítés:
A burgonyákat nagyobb lyukú reszelőn reszeljük le, adjuk hozzá a többi hozzávalót. Az olajat melegítsük fel, majd tegyünk bele evőkanállal a masszából és lapítsuk szét benne. Ha megpirul, fordítsuk meg. Tejföllel tálaljuk!
Jó étvágyat kívánunk! :)
Hozzávalók: 1 nagy csokor medvehagyma, 5 dl főzőtejszín, 1 tömlős natúr sajtkrém, 30 dkg császárszalonna, 50 dkg tészta, só, őrölt bors, pici ételízesítő ízlés szerint
Elkészítés: sós vízben ki főzzük a tésztát. (Lehet spagetti, orsó, penne, bármilyen.)
A császárszalonnát csíkokra vágjuk. Serpenyőben vagy wokban jól kisütjük. Rádobjuk a feldarabolt medvehagymát. Mikor összeesett a medvehagyma, ráöntjük a tejszínt és belenyomjuk a tömlős sajtkrémet. Sózzuk, borsozzuk, és rászórjuk az ételízesítőt, összeforraljuk.
Végül beleöntjük a kifőzött tésztát, jól összekeverjük, félretesszük egy kicsit, míg a tészta beszívja magába a tejszínes szószt, majd tálaljuk.
Hozzávalók:8 db sertésszelet, 30 dkg gomba, 1 db paprika, 1 db paradicsom, 1 db vöröshagyma, 1 kávéskanál pirospaprika, fél dl olaj vagy zsír, 20 dkg szalonna, 3 evőkanál liszt a húshoz és 1 kávéskanál a habaráshoz, 2 dl tejföl
Elkészítés: a felszeletelt húsokat megsózzuk és megborsozzuk. Az előmelegített zsiradékban aranybarnára sütjük úgy, hogy előtte belisztezzük a húsokat.
Összedaraboljuk a vöröshagymát, a paradicsomot és a paprikát. A húsból kisült zsiradékba belehelyezzük a szalonnát, és szép pörcösre sütjük. Ha elkészült, belerakjuk a vöröshagymát, megfonnyasztjuk, majd a szeletekre vágott gombát, zsírjára visszapirítjuk, majd hozzáadjuk a paradicsomot és a paprikát. Rakunk hozzá egy kevéske pirospaprikát. Összekeverjük. Kb. 10 percig pároljuk, majd visszarakjuk a hússzeleteket, és mérsékelt tűzön puhára pároljuk, elfőtt levét kevés vízzel pótoljuk. Elkészítjük a habarást.
A tejfölt 1 kávéskanálnyi liszttel csomómentesre keverjük, a mártáshoz adjuk és összeforraljuk.
Tálaláskor a húsokra öntjük a mártást, s köretként galuskát adunk hozzá.