Loading...

Hírek

Megkezdődtek az agrárkamarai választások

foldHamarosan megalakul a Magyar Agrár-, Élelmiszergazdasági és Vidékfejlesztési Kamara, a hazai agrárium korszerű, új köztestülete. Az új szervezet kiterjed a teljes élelmiszer-előállítási láncra. Országosan közel 200 ezer, a megyében több mint 30 ezer leendő tag jelentkezett be érvényesen a törvény által előírt határidőig az új kamarába, és szerzett ez által jogot a részvételre a 2013. február 1-15. közötti kamarai választásokon, ahol az "egy tag-egy szavazat" elve alapján voksolhatnak a kamarai küldöttekre. Fehérgyarmaton a választásra 2013. február 05-én    8-17 óráig    a   Művelődési Házban kerül sor. A megyei küldöttek megválasztását követően az egyes megyékben az országos küldöttválasztó közgyűlésekre 2013. március 9-én, az új nemzeti agrárkamara alakuló országos közgyűlésére pedig 2013. március 28-án kerül majd sor.

Vlagyimir Putyin szerint Magyarország prioritást élvez

putyinAz orosz társaságok készek arra, hogy részt vegyenek a meglévő magyarországi energia-előállító művek felújításában, illetve újak építésében, jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök csütörtökön Moszkvában, amikor fogadta az egynapos munkalátogatáson az orosz fővárosban tartózkodó Orbán Viktor magyar kormányfőt. Putyin hangsúlyozta, Oroszország meghatározó szerepet játszik Magyarország energiahordozókkal való ellátásában a szénhidrogének, a kőolaj, a földgáz és a villamos energia területén. Magyarország "kétségkívül prioritást élvező partnerünk Kelet-Európában", a két ország kapcsolata pedig minden irányban fejlődik - mondta az orosz elnök a Kremlben. Magyarország elementáris érdeke, hogy jó viszonyban és szoros együttműködésben legyen Oroszországgal - mondta Orbán Viktor Moszkvában. A miniszterelnok közölte: a magyar kormány bátorítja Oroszország magyarországi befektetéseit, kifejezetten szeretné megtartani a két ország közötti energetikai együttműködést, és az energiarendszer bővítésében is számít "Oroszország nagyszerű szakmai felkészültségére, világszínvonalú technológiájára".

Tolvajok rendőrkézen

policeA Mátészalkai Rendőrkapitányság betöréses lopás vétség elkövetése miatt indított nyomozást J. Csaba 25 éves fábiánházi lakos ellen. A rendelkezésre álló adatok szerint a férfi megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy 2013. január 31-e reggelre ablakbetörés módszerével bement egy fábiánházi lakásba, ahonnan különböző értékeket tulajdonított el. A rendőrök a tolvajt rövid időn belül elfogták, a rendőrkapitányságra előállították, és gyanúsítottként kihallgatták.
A Vásárosnamény Rendőrkapitányság betöréses lopás vétség elkövetése miatt indított nyomozást M. Richárd 18 éves, valamint R. István 22 éves tiszavidi lakosok ellen. A rendelkezésre álló adatok szerint az elkövetők megalapozottan gyanúsíthatók azzal, hogy 2013. január 31-én este betörtek egy tiszavidi presszóba, ahonnan különböző értékeket tulajdonítottak el. A rendőrök a két tolvajt, elfogásukat követően a rendőrkapitányságra előállították, és gyanúsítottként kihallgatták.
-Szabolcs- Szatmár- Bereg megyei Rendőr- főkapitányság-

Orbán Viktor szerint Magyarországnak nincs szüksége hitelre

orban viktorMagyarország számára nem politikai, nem gazdasági, hanem erkölcsi kérdés kikerülni a túlzottdeficit-eljárás alól, amely gyakorlatilag uniós csatlakozása óta sújtja az országot - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök Brüsszelben, miután találkozott José Manuel Barrosóval, az Európai Bizottság elnökével. A kormányfő leszögezte, hogy a magyar államháztartás hiánya 2011-ben és 2012-ben is a 3 százalékos határérték alatt volt, és 2013-ban is alatta lesz. Az unióval és a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) folyó tárgyalások állását firtató magyar újságírói kérdésre a miniszterelnök elmondta: elég régóta mennek már a tárgyalások, minden fél mindent tud egymásról, tisztázatlan körülmények nincsenek. Magyarország képes a piacról finanszírozni magát, az IMF-től pedig úgynevezett rugalmas hitelvonalat szeretett volna kapni, amely biztonsági hálóként szolgálhatott volna, de ezt egyelőre nem kapta meg. "Többre nincs szükségünk. Hitel nem kell" - szögezte le a miniszterelnök. Hozzátette, hogy az álláspontok nem közeledtek, de amíg az EU és az IMF nem utasítja el, addig Magyarország kérése érvényben marad.

Megalakult a felsőoktatási kerekasztal

foiskolaMegalakult a felsőoktatási kerekasztal. Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere az ülés utáni sajtótájékoztatón elmondta: a finanszírozási munkacsoport feladata az aktuális problémák feltárása, megoldási javaslatok kidolgozása lesz, és meg kell állapodni arról a 47 milliárdos többletforrásról, amelyet a felsőoktatásnak szeretnének juttatni az idén az adósságállomány kezelésére, az uniós önrész finanszírozására és a PPP-konstrukciók kiváltására. A hallgatói felelősség munkacsoportban elsősorban a hallgatói szerződéseket, a strukturális-tartalmiban pedig a képzési szerkezettel összefüggő témákat tárgyalják majd. Itt kerül napirendre a felsőfokú szakképzés felülvizsgálata, a felvételi eljárás, az egyetemi autonómia kérdésköre, valamint az is, hogyan válasszák a rektorokat. A tárca vezetője jelezte: ezen a héten kicserélik a szakértői anyagokat, a jövő héten üléseznek a munkacsoportok, és két hét múlva újabb plenáris ülést tartanak. Ha törvénymódosításra van szükség, akkor azt még a tavaszi ülésszak alatt a kormány, illetve az Országgyűlés elé szeretnék tárni.

Nagy horderejű fejlesztések

omsz logo.cikkepNagy horderejű fejlesztéseket hajtanak végre több mint tizenegymilliárd forintos uniós támogatásból, melynek keretében országszerte huszonkét új mentőállomást épít, hatvanat felújít és kétszáz korszerű mentőautót szerez be az Országos Mentőszolgálat. Kölcsén és Tiszaadonyban létesül új mentőállomás, amely jelen állás szerint 4 új mentőautót és 30 főnyi személyzetet jelent.

Uniós forrásból megújul a baktalórántházi mentőállomás, a KEOP révén pedig szinte mindegyik szabolcs-szatmár-beregi mentőállomást érintik az energetikai fejlesztések. Minimum tíz új modern mentőautót kap a megye. A tervek szerint 2014 végéig valósulnak meg az újítások. – Azért komoly előrelépés mindez, mert 2008. január 1-jétől 2010-ig egyetlen új mentőautó sem futott az országban, és semmilyen fejlesztés nem történt a mentőszolgálatnál – jelentette ki szerdán Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere. Mártai István, az Országos Mentőszolgálat főigazgatója közölte: az előkészítés már mindenhol folyamatban van, a közbeszerzések kiírása következik, és ősszel elkezdődhetnek az építkezések.

Nagyon örült a szerdai bejelentésnek Kölcse polgármestere, de maga a hír nem lepte meg. Balku Pál szerint már több éve napirenden van, hogy új mentőállomás épüljon a községben, ezzel kapcsolatban korábban már szerződést is kötöttek az Országos Mentőszolgálattal, csak éppen pénz nem volt arra, hogy meg is épüljön. A mentőállomás céljára kijelölt terület közelében van a fogorvosi rendelő, az orvosi rendelő, így együtt egy kis egészségügyi központot képeznek majd. Az Országos Mentőszolgálat már korábban kifejezte azt a szándékát, hogy a térségből vesz majd fel embereket az új mentőállomáshoz, így az új létesítmény munkahelyteremtést is jelent az itt élőknek. Most már a településnek és térségnek is elérhető közelségbe került az új mentőállomás, hiszen azt Balog Zoltán miniszter is bejelentette. A térségben élők számára nagyon fontos ez a beruházás, hiszen az uniós elvárásnak megfelelően a riasztástól számított 15 percen belül elérhetővé válnak a Fehérgyarmattól távolabb lévő települések is.

A hó eleji utalások miatt két hétig szinte üresen kong az államkincstár kasszája

forintA hó eleji utalások miatt két hétig szinte üresen kong az államkincstár kasszája, ez az oka annak, hogy a kormány lehetővé tenné számára a betétgyűjtést - írja a Magyar Nemzet. A lap csütörtöki száma szerint a Magyar Államkincstár (MÁK) rövid távú likviditási nehézségein segítene az a kormányhatározat, amely lehetővé tenné a MÁK-nak a betétgyűjtést. A szervezet számára ugyanis komoly kihívásokat jelentenek a hó eleji munkabér-átutalások, amelyek mintegy 200 milliárd forint összegben egyszerre hagyják el a kincstár számláját, miközben az áfa-visszaigényléseket is folyó hó 5. napjáig teljesítenie kell a MÁK-nak. Az önkormányzati kifizetéseket minden hónap 10-12-ig szintén elvégzi a kincstár, majd hó végén kezdődnek a nyugdíjkifizetések. Emiatt a MÁK-nak 13-14 napig - amíg az áfabefizetések beérkeznek - szinte üres a kasszája. A Magyar Nemzet úgy tudja, az elképzelés kidolgozói elsősorban a közszolgálati alkalmazottakra gondoltak ügyfélként, de gyakorlatilag bárki tarthatná a pénzét a kincstárnál. Amennyiben a közszolga 15-16 napra lekötné munkabérének egy részét, arra kamatot fizetne az állam. A közalkalmazott ez esetben juttatásának egy részét továbbra is a hó elején kapná, teljes bérét azonban a kamattal növelten csak 20-a után.

Erősödött a forint

forint euro_kl_1Csütörtökön délelőttre még reggeli árfolyamához képest is jelentősen erősödni tudott a forint a főbb nemzetközi devizákkal szemben. Kereskedők szerint 290 forintos eurónál lehet a következő "megálló". Az eurót háromnegyed tízkor 292,50 forinton jegyezték, csaknem 2 forintot erősödött a reggeli 294,36 forintos árfolyamhoz képest, míg szerda este 295,11 forinton állt a jegyzés. Devizapiaci kereskedők szerint Matolcsy György Wall Street Journal-nak adott interjúja erősíti a forintot. A nemzetgazdasági miniszter a lapnak csütörtökön hangsúlyozta: a Magyar Nemzeti Banknak van manőverezési lehetősége a gazdasági növekedés ösztönzésére, de a banknak rendkívül óvatosan kell lépnie, tekintve az ország nagy devizaadósságát és a pénzpiacok bizonytalan állapotát. A forint jelentősen felülteljesíti a közép-kelet-európai régiós devizákat is - fűzték hozzá a kereskedők. Az euró árfolyama 294,70 forintnál már áttört egy fontos technikai szintet, így van tér a további erősödésre - vélekedtek a szakértők; 290 forintnál lehet a következő "megálló". 

Orbán szorosabb kapcsolatot akar az oroszokkal

orban viktorA miniszterelnök szerint moszkvai látogatása fontos lépés volt, hogy a válság után kialakuló új világgazdasági rendszerben az eddiginél szorosabbá és a magyarok szempontjából gyümölcsözőbbé váljon az orosz-magyar kapcsolat. Orbán Viktor azután nyilatkozott Moszkvában az MTI-nek, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnökkel tárgyalt. A kormányfő arról is beszámolt, hogy moszkvai tárgyalásai során minden, a magyar emberek szempontjából fontos kérdés napirendre került, tobbi kozott az orosz-magyar energetikai együttműködés. Magyarország olyan ország, amely energiabehozatalra szorul – fűzte hozzá a miniszterelnök –, ezért érdekelt abban, hogy növekedjen az országban előállított energia aránya, legyen szó alternatív forrásról vagy akár atomenergiáról, amely területen régi együttműködés él a két ország között. Orbán Viktor hangsúlyozta: a kormány eddig a magyar gazdaságban sikerrel csökkentette a külföldről behozott gáz mennyiségét, úgy, hogy közben Magyarország jó ütemben halad afelé, hogy egy regionális gázelosztó országgá fejlődjön.

Kötelező lesz a testnevelés a felsőoktatásban

foiskolaAz általános testnevelési kötelezettség felsőoktatásba való bevezetésével szeretné javítani az egyetemi tömegsport helyzetét a Hajós Alfréd Terv. A felsőoktatási sport szakmai és fejlesztési programját 2020-ig átfogó Terv idén szakmai és társadalmi egyeztetésekkel indul. Fábián István, a Debreceni Egyetem (DE) rektora két másik célt is kiemelt: a versenysport és a felsőoktatás kapcsolatát élsportolók hazai egyetemeken történő felkészítésével erősítenék, emellett fejlesztenék az infrastruktúrát is. A rektor szerint mentorprogramokkal és egyéni tanrenddel az intézmények nagyban tudják segíteni a sportolókat. Az élsportolók jelenléte nagyon erős ösztönző erőként hathat a hallgatókra és az egyetemekre jelentkezőkre. Kósa Lajos, Debrecen polgármestere elmondta: a szakmai egyeztetés után a jövő évi költségvetési törvény elfogadásával válhat véglegessé a Hajós Alfréd Terv pénzügyi háttere. A városvezető szerint önálló hallgatói sportnormatíva bevezetésével az eredményeket, a sikereket kell támogatni. A polgármester szerint az infrastruktúra fejlesztésére pályázati pénzeket célszerű bevonni. Kósa szolt arról is, hogy a középiskola elvégzéséig kötelező mindennapos testnevelést idővel a felsőoktatásban résztvevőkre is kiterjesztik.

11 milliárdos fejlesztés az Országos Mentőszolgálatnál

omsz logo.cikkepHatalmas horderejű fejlesztéseket hajtanak végre több mint tizenegymilliárd forintos uniós támogatásból, melynek keretében országszerte huszonkettő új mentőállomást épít, hatvanat felújít és kétszáz korszerű mentőautót szerez be az Országos Mentőszolgálat. Mint arrol rádiónk is beszámolt Kölcsén és Tiszaadonyban létesül új mentőállomás, amely jelen állás szerint 4 új mentőautót és 30 főnyi személyzetet jelent. Természetesen nem csak épületekről van szó, hanem korszerű mentéstechnikai eszközökről, lélegeztetőgépekről, defibrilátorokról… – újságolta dr. Pápai György, az OMSZ regionális orvosigazgatója. – Uniós forrásból megújul a baktalórántházi mentőállomás, a KEOP révén pedig szinte mindegyik szabolcs-szatmár-beregi mentőállomást érintenek az energetikai fejlesztések. Minimum tíz új modern mentőautót kap a megye. A tervek szerint 2014 végéig valósulnak meg az újítások.

Véradónapok

veradas2Februárban is több alkalommal és helyszínen rendeznek véradónapokat Felső-Szabolcsban a Magyar Vöröskereszt területi aktivistáinak szervezésében. Február 4-én Petneházán és Laskodon, Gégényben, Szablocsveresmarton, Tiszabezdéden, Komorón és 5 alkalommal Kisvárdán lehet majd vért adni. A nyilvános véradónapokra személyigazolvánnyal és TAJ kártyával jelentkezhetnek a donorok, akiknek a véradást megelőző időszakban bőséges mennyiségű folyadék elfogyasztását ajánlják. A nők három, a férfiak öt alkalommal adhatnak vért évente és két véradás között legalább 56 napnak kell eltelnie.

8. oldal / 154