Etetik a vadon élő állatokat a Felső-Tisza mentén, ahol a hó borította tájon főként a gím- és a dámszarvasok, az őzek és a vaddisznók nem jutnak elegendő élelemhez tajékoztatta a Felső-Tiszavidéki Vadgazdák Szövetségének elnöke kedden az MTI-t. Kiss B. Zoltan elmondta: a szervezethez tartozó 34 vadásztársaság tagjai folyamatosan lucernaszénát, szemestakarmányt, tápot és sót helyeznek ki az etetőkbe. Mint hozzátette, a vadon élő állatok ugyan jó állapotban vannak, de a vastag hó miatt szükség van mesterséges táplálásukra, hogy átvészeljék a telet. Kiss B. Zoltán hozzátette: a társaságok vadásztatási bevételükből költenek a vadak etetésére. Tájékoztatása szerint idén is kevesebb külföldi vadász keresi fel a Felső-Tisza menti területeket, változatlanul érződik a gazdasági válság a vendégek számánál. A hazai vadászok viszont többen mennek a Tiszahát beregi és szatmári részeire őzre, gím- és dámszarvasra, vaddisznóra vadászni. A vadetetés költségei mellett a bevételek további részét a vadásztársaságok a vadak által okozott károk megtérítésére fordítják. Kiss B. Zoltán szerint jó, ha gazdálkodási mérlegük nullszaldós lesz az idei téli szezon után.
Traffipaxok lephetik el az autópályákat két éven belül. A tervek szerint a rendőrség 15-20 kilométerenként állítana fel egy-egy ellenőrző berendezést. Magyarországon még mindig a gyorshajtás miatt történik a legtöbb közúti baleset; minden negyedik ütközésnek ez az oka. Habár a statisztika javult az elmúlt években, a rendőrség mégis újabb traffipaxok telepítését tervezi, összesen 12 és fél milliárd forintból. A rendszer alkalmas lenne arra is, hogy kiszámolja az átlagsebességet a két kamera között megtett út idejéből. Ilyen rendszerek már évek óta működnek például Ausztriában és Hollandiában. Pausz Ferenc közlekedésbiztonsági szakértő szerint a fokozott ellenőrzéseknek köszönhetően látványosan csökkenhet a gyorshajtás miatti balesetek száma. A teljes rendszert várhatóan 2015 márciusára építik ki.
21. alkalommal került megrendezésre a Kölcsey Kupa teremlabdarúgó torna január 26-án szombaton a fehérgyarmati sportcsarnokban. A hosszú múltra visszatekintő tornát az U13-as és U15-ös korosztály számára rendezték meg. A január 21-én kezdődött Kölcsey-hét rendezvénysorozat zárásaként megtartott nemzetközi eseményt az idén, mint az 1. református teremlabdarúgó tornát rendezték meg, amelyen Szatmárnémeti és Nagykároly csapata is részt vett, a fehérgyarmati, mátészalkai, csengeri és nyírbátori indulók mellett.
A Mátészalkai Rendőrkapitányság lopás elkövetése miatt indított eljárást egy 17 éves, M. Csaba 31 éves, valamint M. Ferenc 34 éves ópályi lakosok ellen, akiket a Mélységi Ellenőrzési és Közterületi Szolgálat járőrei 2013. január 27-én kora délután tetten értek, amikor egy Ópályi és Nyírparasznya között található akácosból fát kíséreltek meg eltulajdonítani. A rendőrök a tolvajokat, elfogásukat követően a rendőrkapitányságra előállították, és szabálysértési őrizetbe vették.
A Mátészalkai Rendőrkapitányság tulajdon elleni szabálysértés elkövetése miatt indított eljárást B. Tibor 23 éves, R. Tibor 42 éves, valamint H. Pál 47 éves szamosszegi lakosok ellen, akik 2013. január 27-én délután bementek egy szamosszegi telephely nyitott melléképületébe, ahonnan több zsák száraz tűzifát tulajdonítottak el. Cselekményük közben a telephely tulajdonosa tetten érte az elkövetőket, és az egyenruhások kiérkezéséig a helyszínen visszatartotta. A rendőrök a három tolvajt szabálysértési őrizetbe vették, és gyorsított eljárásban 72 órán belül bíróság elé állítják.
A Vásárosnaményi Rendőrkapitányság lopás elkövetése miatt indított eljárást F. Péter 21 éves baktalórántházi lakos ellen, aki 2013. január 27-én délután egy vásárosnaményi nagyáruházból különböző értékeket kísérelt meg eltulajdonítani, amikor a biztonsági személyzet munkatársa tetten érte. A rendőrök a férfit elfogták, a rendőrkapitányságra előállították, és szabálysértési őrizetbe vették.
A Fehérgyarmati Rendőrkapitányság lopás elkövetése miatt indított eljárást T. Miklós 22 éves tunyogmatolcsi lakos ellen, aki 2013. január 27-én reggel a Holt-Szamos tunyogmatolcsi szakaszából több féle, nagy mennyiségű halat engedély nélkül fogott ki és tulajdonított el, melyet aztán értékesített E. Jenő 43 éves szintén helybeli lakosnak, akinek tudomása volt róla, hogy az általa megvásárolt hal lopásból származik. A rendőrség a tolvajt tulajdon elleni szabálysértés miatt, míg a felvásárlót orgazdaság elkövetése miatt őrizetbe vette.
-Szabolcs- Szatmár- Bereg megyei Rendőr- főkapitányság-
Rekordot döntött az Ökumenikus Segélyszervezet szeretet éhség elnevezésű adventi adománygyűjtő akciója: összesen 191 millió forintnyi adomány gyűlt össze a magyar lakosság jóvoltából a nehéz helyzetben élők megsegítésére. A szervezet egész éves munkáját segítik az adományok, amelyek 48 százalékát esélyteremtésre, 30 százalékot otthonteremtésre, 13 százalékot ételosztásra, kilenc százalékot pedig a szervezet munkájának támogatására fordítanak - hangzott el a szervezők keddi sajtótájékoztatóján. Az adomány legjelentősebb része, mintegy 86 millió forint a segélyszervezet 1353-as adományvonalára érkezett. A Tesco áruházak által értékesített 270 ezer darab 200 forintos adománykupon megvásárlásával összesen 54 millió forint gyűlt össze. 51 millió forintot az akció további partnerei által indított gyűjtéseken, adománypontokon és a segélyszervezet több tízezres adományozói körében meghirdetett felhívásnak köszönhetően gyűlt össze.
A keresztféléves jelentkezések terén országosan is kimagasló teljesítményeket ért el a Nyíregyházi Főiskola, ezzel jelezve, hogy nagy az érdeklődés a képzések iránt. "Próbálja meg mindenki Magyarországon kamatoztatni, az itthon megszerzett tudást, még ha sokszor nehéz is" – javasolta Dr. Jánosi Zoltán rektor, a Nyíregyházi Főiskola szombati diplomaosztó ünnepségén. Az idei téli záróvizsgákon 580 hallgató jelent meg, közülük 560-an tettek sikeres záróvizsgát, a diplomaosztón azonban csak 273-an vehették át oklevelüket, a többiek a nyelvvizsga hiánya miatt csak a későbbiekben kaphatják meg diplomájukat.
Nem lehet apróvadra vadászni január közepétől megyénkben. Ennek az az oka, hogy mind a fácán, mind a mezei nyúl állomány nagymértékben csökkent a tavaly nyári aszály miatt. Nagyvadak tekintetében viszont jól áll Szabolcs-Szatmár- Bereg megye, hiszen mint azt Plavecz János megyei fővadász elmondta: az őz állomány országos hírű, sem a mennyiségre, sem pedig a minőségre nem lehet panaszuk a vadászoknak. A megyei vadász szövetség már megkezdte a 2013-as évi vadászjegyek kiadását. Egyelőre a vadásztársaságok keresik fel a szövetség irodájá t, de február elejétől elkezdik az egyéniek kiadását is. Tavaly közel 3500 vadász volt megyénkben, idén eddig több mint 700 vadászjegyet adtak ki.
Egy jótékonykodó vállalkozót, az ország egyetlen magyar tulajdonban lévő vegyipari vállalategyüttesét működtető Bige Holding Cégcsoport tulajdonosát, Bige Lászlót választották az 2012-es év emberének megyénkben. Máthé Csaba, a nyíregyházi sportcsarnok igazgatója, aki Nagy Gáborral szervezi az év embere cím választását az MTI-nek elmondta, Bige László tavaly már ötödik alkalommal szervezte meg és finanszírozta cégcsoportjával az év végi ünnepi ételosztást a rászorulóknak a szabolcsi megyeszékhelyen. Tavaly mintegy 20 millió forint értékben csaknem 30 ezer adag ételt kaptak a nehéz sorsú emberek karácsony és szilveszter között. Az ételeket a helyi Start Rehabilitációs Foglalkoztató és Intézményei Nonprofit Kft. dolgozói készítették, önként vállalva a munkát. Máthé Csaba megemlítette, hogy a Bige László vezette cégcsoport a társasági nyereségadójából jelentős összeggel segíti Szabolcs megye sportját. Tavaly a támogatást a 2011-es 203 millió forintról 374 millióra emelte, és 19 sportegyesületet segített.
Megkezdődött a vásárosnaményi régi Tisza-híd elbontása - közölte a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. pénteken. A tájékoztatás szerint a régi híd elbontásához a Nemzeti Közlekedési Hatóság múlt héten, kedden adta ki az engedélyt, és a munkálatok előkészületei pénteken meg is kezdődtek. Az elhasználódott, felújításra már alkalmatlan régi híd végleges elbontása várhatóan május végéig megtörténik. A szakértők szerint a régi híd teljes felújítása nem lett volna gazdaságos, ezért új átkelő építését határozták el az illetékesek. Az új híd 4,2 milliárd forintból épült, 100 százalékig hazai forrásból. A 216,6 méter hosszú, két forgalmi sávos acélhídon korszerű közvilágítást alakítottak ki, illetve gyalog- és kerékpárutat is létesítettek a szélén.
Fehérgyarmat polgármestere valamint a polgármesteri hivatal pályázati referense is részt vett azon a kerekasztal beszélgetésen, amit a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Területfejlesztési és Környezetgazdálkodási Ügynökség Nonprofit Kft keretein belül működő Europe Direct Európai Információs Központ szervezett a"Területfejlesztés jövője 2014-2020" címmel. Fő téma volt az Európa 2020 stratégia, az Európai Unió és Magyarország területfejlesztési politikájával kapcsolatos célkitűzések, továbbá a megyét érintő legfontosabb fejlesztéspolitikai kihívások. A kerekasztal beszélgetés célja volt, hogy átfogó képet adjon a megyei gazdasági, államigazgatási szervezetek és szakemberek, illetve a téma iránt érdeklődők számára az Európai Unió következő ciklusában tervezett Európa 2020 stratégiáról, várható eredményekről, várható változásokról.
Az átalánydíjas fizetők már a január elején kiállított számlákon, míg a havi fogyasztás alapján fizetők csak a februári számlákon észlelhetik a rezsicsökkentést – tájékoztatott a Tigáz sajtószóvivője. Száraz Gábor kiemelte, a szolgáltató 10 százalékkal csökkentette a rendszerhasználati díjat és eltörölte az úgynevezett biztonsági készletezés árát is. Január elsejétől azonban nemcsak a lakossági gáz, hanem a villamos energia, illetve a távhő ára is csökkent Magyarországon. Az intézkedés hozzávetőleg 3,8 millió háztartást érint. A csökkentés gyakorlati folyamatát pedig egy újonnan alakult, úgynevezett rezsi-munkacsoport is felügyeli. Euró alapon a hazai lakossági gáztarifa európai viszonylatban nem számít magasnak, az átlag alá esik, azonban régiós összehasonlításban már valóban magas az ár. Szlovákiában, Romániában és Bulgáriában is kevesebbet fizetnek a lakosok a gázért.
Magyarország elemi érdekének nevezte az Oroszországgal folytatott együttműködés további fejlesztését a Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára. Szijjártó Péter Orbán Viktor kormányfő jövő csütörtöki moszkvai látogatása előtt azt mondta: a miniszterelnök a többi között a Déli Áramlat földgázvezeték építéséről egyeztet majd Vlagyimir Putyin orosz elnökkel. A megbeszélésen várhatóan közlekedési, ipari, mezőgazdasági és oktatási együttműködésekről is tárgyalnak majd. Az államtitkár elmondta, a Déli Áramlat magyarországi szakaszának előkészületei jól haladnak, a szükséges intézkedéseket a magyar kormány megtette: Az államtitkár hozzátette Magyarországon az elkövetkező két-három évben komoly előrelépések lesznek az energiabiztonság terén, hiszen már épül egy másik vezeték is, a magyar és a szlovák gázvezeték-hálózatot összekötő úgynevezett interkonnektor, amely a kelet-nyugatinál ma még fejletlenebb észak-déli irányú energiainfrastruktúra-kiépítés egyik legfontosabb állomása. Ezzel a magyar gázvezetékrendszer elérhetősége egészen Európa északi részéig fog tartani. Szijjártó Péter hozzátette, ha nemzeti tulajdonba kerülnek a gáztározók, akkor Magyarország valóban energiaszállítási központként működhet majd a régióban.