A kormányok határozott cselekvését sürgette a modernkori rabszolgaság összes formájával szemben Ferenc pápa vasárnap az emberkereskedelem elleni fellépés imanapján. Ferenc pápa a Szent Péter téren délben mondott beszédében a civilizált társadalom szégyenének nevezte az emberkereskedelmet, amely férfiakat, nőket és gyermekeket taszít rabszolgasorba, kizsákmányolva őket. A katolikus egyházfő úgy fogalmazott, hogy az emberkereskedelem áldozataiból "munkaeszköz és a kedvtelés tárgya" lesz, megkínozzák, megcsonkítják és megalázzák őket emberi méltóságukban is. Az egyházfő a kormányok határozott fellépését szorgalmazta az emberkereskedelem okainak felszámolására.A pápa vasárnap emlékeztetett arra, hogy február 11-én tartják az egyházban betegek napját, az egyház egyik missziója pedig a betegekről való gondoskodás.(forrás:MTI)