UKRAJNA JÖVŐ HÉTEN MEGNYITNÁ A BEREGSURÁNY-LUZSANKA HATÁRÁTKELŐT (SAJTÓÉRTESÜLÉSEK ALAPJÁN)

Vitalij Glagola újságíró értesülései szerint az ukrán kormány Kárpátalján két határátkelő beindítását is tervezi. A hír megjelent az ukrán távirati iroda honlapján is.

zket hataratkelo beinditasat tervezik karpataljanillusztráció!

Az újságíró elmondta, hogy a hét folyamán a kormány két határátkelő működésére adna engedélyt: az asztélyi és a kisbereznai határátkelőt nyitnák meg - olvasható a goloskarpat.info hírportálon.

Mind járművek, mind pedig gyalogosok is használhatják majd.
„A Miniszteri Kabinetben már folyamatban van az ezzel kapcsolatos rendelet előkészítése, melyet a kormány soron következő ülésén el is fogadhatnak” – írja goloskarpat.info

Hozzátette, hogy nem hivatalosan a határőrök is megerősítették az információt, a diplomaták pedig tárgyalásokat folytatnak a magyar és szlovák féllel.

Az információk szerint a két EU-s ország egyelőre nem változtatott a határátkeléshez szükséges okmányok listáján.

 

-haromhatar.hu-

Vissza