Árvízvédelmi fejlesztések a Felső-Tiszán

Szakmai konferencián adott tájékoztatást a Felső-Tisza vidék árvízi biztonságának növekedéséről Dajka István, a Felső-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság (FETIVIZIG) árvízvédelmi és folyógazdálkodási osztályvezetője. A projekt még tavaly kezdődött a kisari Szatmár–Beregi Natúrpark Látogatóközpontjában, azóta sok víz lefolyt a mederben. Kiválóan ismeri a helyszínt, hiszen a 2001-es árvíznél a tivadari híd körzetében volt a bal parti szakaszvédelem vezetője.

– A töltések által határolt meder a tivadari híd és az üdülőterület előtt tölcsérszerűen összeszűkül, kanyargóssá is válik, ez lassítja a víz áramlását, jelentős a visszaduzzasztó hatás. A fejlesztés műszaki szükségességét a meghatározott árvízszint és a folyók árvízvédelmi fővédvonalainak magassági hiánya indokolta.

Mivel az év bármelyik időszakában előfordulhatnak rendkívüli árhullámok, a megfelelő felkészültség mellett meghatározó a védművek kiépítettsége.
– A töltéseket a Tisza bal partján 7,8 kilométeren, a jobb partján pedig 1,8 kilométeren erősítettük meg. Megújult a négy partvédelmi mű 4,6 kilométer hosszan, korszerűsödött két gátőrház, illetve védelmi központ, emellett felépült egy új árvízvédelmi raktár a mobilfalelemek tárolására.

Kotorni is kellett a medret, hogy megfelelő irányt mutassunk a Tiszának – jegyezte meg Dajka István, aki huszonhat esztendeje szolgálja az ágazatot. Elmondta, hogy reménykednek a tivadari híd időszerű átépítésében, de az nem vízügyi beruházás lenne. A meglévő átkelő mellett megjelölték a leendő hidat, tehát nem érné meglepetésként őket egy esetleges kedvező elbírálás.

 

-SZON.hu-

Vissza