Déli krónika 2019.05.15.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Szabolcs megyei pénzügyőrei összesen kilencmillió forint értékű csempészcigarettát foglaltak le – közölte Dávid Zoltán, a NAV megyei Adó-és Vámigazgatóságának Rendészeti Főosztályvezetője. A májusi esős időjárás sem tartotta vissza azokat a cigarettacsempészeket, akik összesen 789 karton cigarettát hagytak hátra menekülés közben Beregdarócnál. A pénzügyőrök és a rendőrök az esős idő ellenére egy többfős, a zöldhatárban kartonokat cipelő csoportra figyeltek fel, akik a NAV munkatársainak felszólítására visszaszaladtak Ukrajnába, hátrahagyva csomagjaikat. A pénzügyőrök a dohányt lefoglalták és ismeretlen elkövető ellen költségvetési csalás bűntett elkövetésének gyanúja miatt feljelentést tettek a Nyomozó Hatóságnál.

Vásárosnaményba érkezik a Cross Hungary autós túra, amelynek útvonala az ország határának közelében, végig aszfaltúton halad. A Cross Hungary veteránautós résztvevői utazásuk során mintegy 300 települést érintenek, kastélyokkal, várakkal, történelmi emlékhelyekkel találkoznak majd, melyeket kívülről, de naponta néhányat belülről is megnéznek. Vásárosnaményba érkezésükkor a Beregi Ifjúságért Közművelődési és Szabadidő Egyesület 2019.május 23-án 15:00-tól villámrendezvényt szervez! A rendezvényre várják Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéből a környékbeli tuning és veterán autósokat is, akik velük együtt köszöntik a vásárosnaményi állomáson megpihenő országutazókat. A Cross Hungary, a veterán autókat felvonultató túra a vásárosnaményi állomás után tovább folytatja útját Mátészalkán keresztül Nyírbátorba.

A Nyíregyházi Járási Ügyészség vádat emelt az ellen a fiatal férfi ellen, aki 2019 májusában az egyik belvárosi szupermarketből lopott élelmiszert, majd elmenekült a zsákmánnyal. A vádlott közel 40.000 Ft értékű kolbászt, szalámit és sajtot pakolt a kosarába, majd a kosárral együtt - azt a beléptető kapun átemelve - távozott az áruházból. Az üzletvezetőt a vásárlók értesítették a lopásról, aki a tolvaj után futott. Őt több száz méteren keresztül üldözte, azonban amikor a férfi veszélyes manőverbe kezdett, és a gyalogos átkelőhelyen, a jelzőlámpa piros jelzése ellenére azon átfutott, felhagyott az üldözéssel. A lopáson tetten ért férfit a biztonsági kamera felvételek alapján sikerült a rendőröknek azonosítani, ugyanis nem volt ismeretlen számukra. A vagyon elleni bűncselekmények miatt többszörösen büntetett előéletű férfivel szemben az ügyészség vádiratában végrehajtandó börtönbüntetés kiszabását indítványozta.

Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Önkormányzat Vásárosnamény Önkormányzatával közösen valósítja meg a „Szemléletformálási programok az energiahatékonyság jegyében Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében” című pályázatot. A projekt nyitó konferenciáját kedden tartották a Megyeházán. Baracsi Endre, a megyei közgyűlés alelnöke elmondta: nagyon fontos megszólítani a lakosságot, mégpedig minden korosztályt. Mások mellett rajzpályázatot hirdettek, melynek eredményét május végén hirdetik ki, workshopokat szerveznek és kitelepülnek a Zoárd Napi Sokadalom rendezvényre. A lakosság szélesebb körében megismertetni az energiahatékonysági megoldásokat, tudatosítani a fenntarthatóság értékrendjét – ez a fő célja a projektnek, melyben részt vállal a Megyei Kormányhivatal is, konkrétan három területen - mondta Dr. Polgári András, a Megyei Kormányhivatal főigazgatója. Kiemelten fontosnak tartják a szemléletformálást, ezért óvodai és iskolai oktatásokban is részt vállalnak. A megyében 96 intézményben vesz részt a kormányhivatal, és nem mindegy, ezek mekkora energiafelhasználás mellett működnek - a projekthez kapcsolódva így 29 épületben végeztek energiahatékonysági beruházást. Ami még fontos, a Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főosztály mindennapi működése a hatósági munka során.

Az egyéni vállalkozóknak, az őstermelőknek és az áfás magánszemélynek még egy hetük van május 20-ig, hogy kiegészítsék a NAV által elkészített bevallási tervezetet, vagy maguk töltsék ki és küldjék be a 18SZJA nyomtatványt - hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV). Május elejéig mintegy 210 ezer egyéni vállalkozó, több mint 83 ezer őstermelő és általános forgalmi adó (áfa) fizetésére kötelezett magánszemély már eljuttatta szja-bevallását az adóhatósághoz, csaknem 220 ezer bevallást még várnak.  A számukra készített bevallási tervezet csak ajánlat, ezt ki kell egészíteni a vállalkozói, az önálló tevékenység, illetve az őstermelői tevékenység jövedelmével, és az ahhoz kapcsolódó fizetési kötelezettségekkel. Ha nem egészítik ki, nem módosítják az adóbevallási tervezetet, az esetükben nem válik automatikusan személyijövedelemadó-bevallássá május 20-án.

Több mint negyedével csökkent a MÁV-Start jegyvizsgálói ellen elkövetett támadások száma: idén április végéig 24, tavaly, az év hasonló időszakában 33 esetben ért inzultus kalauzt. A vasúttársaság közleménye szerint az idei 24 esetből tizenegy fajult tettlegességig, ebből egy nyolc napon túli sérüléssel járt. Hétszer fordult elő tettleges becsületsértés, hatszor verbális agresszió, fenyegetés áldozatai voltak a jegyvizsgálók. A vasúttársaság hangsúlyozta: mindent megtesz a jegyellenőrök biztonságának garantálásáért. Évente csaknem 80 ezer vonatot vagyonőrök, 14 ezret pedig rendőrök kísérnek. Az utasok és vagyontárgyaik védelme érdekében március végétől testkamerát viselnek a Mátészalkát érintő vasútvonalakon szolgálatot teljesítő jegyvizsgálók. Újabb testkamerákat is beszereznek majd - írták -, azokat várhatóan ősztől kapják meg a jegyvizsgálók Budapest elővárosaiban és országszerte több vasútvonalon.

Még egy hétig, jövő szerdán délután 4 óráig kérhetik átjelentkezésüket egy másik településre azok a magyarországi lakóhellyel rendelkező választópolgárok, akik az Európai Parlament magyar tagjainak május 26-i választásán a lakóhelyüktől eltérő, más magyarországi településen kívánnak voksolni.  Eddig mintegy 30 ezren jelezték, hogy nem a lakóhelyükön akarnak szavazni; öt évvel ezelőtt a végleges szám 69 ezer volt.  Az átjelentkezést a választó lakcíme szerinti helyi választási irodánál postai úton, személyesen vagy online formában, a www.valasztas.hu oldalon lehet kérni. A kérelemnek a személyes adatokon túl tartalmaznia kell annak a településnek a megjelölését, ahol a választópolgár szavazni kíván. Átjelentkezéssel az szavazhat, aki a szavazás napján Magyarországon, de a lakcíme szerinti szavazókörtől eltérő helyen tartózkodik.  Emellett annak lehetőségét is biztosítja az átjelentkezés, hogy egy mozgásában korlátozott választó akkor is szavazhasson, ha nem otthon, hanem például kórházban van, amely akár ugyanazon a településen, de a lakcímétől eltérő szavazókör területén található.

A héten szállítja ki a megyeszékhelyekre a május 26-ai európai parlamenti (EP-) választás szavazólapjait, jegyzőkönyveit és szavazási kellékeit az ANY Biztonsági Nyomda.   A szavazólapokat és a szavazási kellékeket előbb a megyeszékhelyekre és az országgyűlési egyéni választókerületi központokba szállítják, onnan viszik tovább a 10 277 szavazókörbe. A szavazólapokat zárt tehergépkocsikban, fegyveres őrök kíséretében szállítják ki a szavazókörökbe, hasonló biztonsági intézkedések mellett, mint ahogyan a pénzszállításokat végzik. Május 26-án 8 millió 14 ezer választópolgár szavazhat majd a választáson, a nyomda ennyi szavazólapot gyártott le, a szavazólapok súlya 81 tonna.

Vissza