Déli krónika 2019.05.09.

Jó ütemben halad az új tűzoltólaktanya építési munkálatai Fehérgyarmaton – közölte közösségi oldalán Dr. Tilki Attila orsz. gy. képviselő, aki Dr. Nóta József kirendeltség vezetővel közösen tekintette meg a munkálatokat. A „Tűzoltólaktanyák kialakítása – Fehérgyarmat tűzoltóság” elnevezésű projekt 677 millió 750 ezer 639 forintot biztosít arra, hogy a katasztrófavédelem hatékonyságát javító beruházás megvalósuljon. Fehérgyarmaton 2020-tól új, korszerű ingatlanban szolgálják majd a hivatásos tűzoltók a térség biztonságát. Az érintett területen a katasztrófavédelem mátészalkai és fehérgyarmati tűzoltóegységei 67 település 48 ezer lakójának biztonságáról gondoskodnak. A beruházás végére a tűzoltóságnak és a kirendeltségnek helyet adó épület alkalmassá válik arra, hogy abban a hivatásos állomány, valamint a szükséges jármű- és eszközpark megfelelő elhelyezést kapjon.

Elhunyt Mátészalka korábbi polgármestere, az önkormányzat Bíró Miklóst saját halottjának tekinti. A mátészalkai önkormányzat közleménye szerint Bíró Miklós, a város korábbi – 2002-ben megválasztott – polgármestere és díszpolgára életének 79. évében, tragikus hirtelenséggel elhunyt.

Illegálisan lépett be Magyarország területére az a külföldi férfi, akit a Csengeri Határrendészeti Kirendeltség munkatársai 2019. május 8-án 8 óra 15 perckor fogtak el Csengersimán, a közúti határátkelőhely közelében. A magát afgán állampolgárnak valló férfi okmányokkal nem rendelkezett, így sem személyazonosságát, sem magyarországi tartózkodása jogszerűségét nem tudta hitelt érdemlően igazolni. A rendőrök a férfit idegenrendészeti eljárás lefolytatása céljából előállították a határrendészeti kirendeltségre. Az afgán határsértőt Magyarország területéről kiutasították, majd 18 óra 15 perckor átadták a román határőrizeti szerv képviselőinek.

Lakossági fórumot tartanak Mátészalkán május 10-én, pénteken. 17 órától a Szentpétery Zsigmond Kulturális Központ és Színházba várják az érdeklődőket, az előadó Báyer Zsolt író, publicista lesz. A téma a közelgő Európai Parlamenti választások kapcsán a bevándorlás megállítása lesz – olvasható az esemény plakátján.

Új előadássorozattal hívná fel a figyelmet a Szatmár-Bereg értékeire a Nyíregyházi Egyetem és a megyei közgyűlés. A cél, hogy minél több emberben erősítsék az identitást és a tenni akarást a térség fejlődése érdekében, valamint az is, hogy a helyi értékek a jövőben is fennmaradjanak. A hagyományteremtő céllal útjára induló programsorozatot tájékoztatóján az ötletgazda dr. Kiss Kálmán, főiskolai tanár hangsúlyozta: - a jövőben rendszeresen megrendezésre kerülő találkozók keretében a Nyíregyházi Egyetem oktatói egyrészt a térség múltja, jelene és jövője iránti tudományos érdeklődésükről, eddigi kutatási eredményeikről szeretnének beszámolni, másrészt pedig további munkájuk során a rendezvények résztvevőinek véleményei, javaslatai alapján az általuk fontosnak tartott kérdések kutatására, megválaszolására is szeretnének törekedni.

Nagykállóban egy lakatlan, közművekkel nem rendelkező családi ház fürdőszobájában égett a szemét szerdán. A nyíregyházi hivatásos tűzoltók vonultak a tűzesethez, kiérkezésük előtt a lakosság a tüzet eloltotta. A beavatkozók az épület átszellőztetését végezték el. Személyi sérülés nem történt.

A megjelent híresztelésekkel ellentétben az Oktatási Hivatal nem íratja újra a történelem írásbeli érettségit - közölte honlapján a hivatal szerda este. Az esszékérdések esetleges kiszivárogtatása ügyében az Oktatási Hivatal a rendőrségi feljelentést megtette, a tények feltárása a nyomozó hatóságok feladata. Május 8-án, az írásbeli vizsga megkezdése után érkezett bejelentés az OH-hoz arról, hogy egy közösségi oldal zárt csoportjában a középszintű történelemérettségi feladatsorának esszétémáit a vizsga kezdete előtt közzétehették.

A Magyar Hypertonia Társaság májusban meghirdette a vérnyomásmérés hónapját. Ezen alkalomból arra hívják fel a figyelmet, hogy az emberek tartsák a vérnyomásukat 140/90-es érték alatt – mondta Barna István belgyógyász szakorvos. Nemzetközi felmérések azt mutatják, minél alacsonyabb valakinek a vérnyomása, annál kevesebb az esélye a stroke-ra, a szívelégtelenségre, a veseelégtelenségre vagy a szemészeti betegségekre. Magyarországon a 140/90-es érték csak egy mutató, ami azt jelenti, hogy efelett lehet beszélni magas vérnyomásról. Magyarországon három és fél millió ember küzd magas vérnyomással. Ennek okai közé tartozik a genetika, az életmód és, hogy nagyon kevesen ellenőrzik rendszeresen vérnyomásukat. Az elmúlt évekhez hasonlóan idén májusban sem csak a figyelemfelhívásra fekteti a hangsúlyt a társaság, hanem a statisztikai adatok gyűjtésére is.

A kevés csapadékot leszámítva az időjárás ideális volt ősszel is és tavasszal is ahhoz, hogy az szamócaültetvények megerősödjenek, így nagy mennyiségű minőségi termésre lehet számítani idén – mondta Apáti Ferenc, a Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács alelnöke. A húsvét előtti héten a több termesztő körzetben bekövetkezett lehűlés okozta fagykárok országos szinten nem voltak számottevőek, és remélhetőleg a következő hetekben sem alakul majd szélsőségesen az időjárás. Április közepén kezdődött a magyar szamóca hazai értékesítése, és a februárban érkezett spanyol, és a márciusban és áprilisban importált görög áru nem zavarta a piacot. Május elején a hazai fóliás, majd a hónap közepén a hazai szabadföldi szamóca megjelenésével és értékesítésével eltűnhet az import. A szamóca szezonja június elejéig tart, ezt követően jelenhet meg a lengyel import. A kezdeti árak után májusban már olcsóbban hozzá lehet jutni a szabadföldi eperhez. Május 20. és június 10. között a legtelítettebb a piac, ekkor a legolcsóbb a gyümölcs. Főbb szamóca termőterületeink Pest, Bács-Kiskun, Heves, Somogy valamint Szabolcs-Szatmár-Bereg és Győr-Moson-Sopron megye egyes részein találhatóak.

Rekordot döntött a személyi sérüléses balesetek száma 2018-ban, ezért a Vezess kikérte a Központi Statisztikai Hivataltól (KSH) a balesetek okaira és okozóira vonatkozó számsorokat. A 16 757 személyi sérüléses balesetből 15 458-at okozott emberi hiba tavaly a KSH szerint. A leggyakoribb okok között első a sebesség nem megfelelő alkalmazása - 5254 baleset írható ennek számlájára. A legtöbb eset amiatt történt, mert az autósok nem az útviszonyoknak megfelelő sebességgel közlekedtek. Több mint négyezer baleset következett be a haladás és bekanyarodás szabályainak megszegése, valamint az elsőbbség meg nem adása miatt is. A legtöbb, szám szerint 10 784 balesetért a személygépkocsik vezetői voltak a felelősek.

A fosszilis tüzelőanyagok égetéséből származó szén-dioxid-kibocsátás 2,5 százalékkal csökkent tavaly az Európai Unióban az előző évben mért adatokhoz képest - közölte friss jelentésében az Európai Unió statisztikai hivatala. A jelentés szerint az uniós tagállamok többségében 2018-ban csökkent a szén-dioxid-kibocsátás mértéke. A legnagyobb visszaesést százalékos arányban Portugáliában, Bulgáriában, Írországban, Németországban, Hollandiában és Horvátországban regisztrálták. Magyarországon a 2017-es adatokhoz képest tavaly 0,8 százalékkal csökkent a szén-dioxid-kibocsátás. A kibocsátást olyan tényezők befolyásolják mint az éghajlati viszonyok, a gazdasági növekedés, a lakosságszám, a közlekedés és az ipari tevékenységek.

Vissza