Déli krónika 2019.03.06.

Kedden Paszabon mintegy hatvan hektáron égett a nádas foltokban. A kiemelt riasztási fokozatú tűzesethez több járművel vonultak a nyíregyházi és a kisvárdai hivatásos, az ibrányi önkormányzati, a nagyhalászi és a tiszaberceli önkéntes tűzoltók, valamint riasztásra került katasztrófavédelmi műveleti szolgálat is. A beavatkozók a tüzet hat vízsugárral, kéziszerszámokkal és egy munkagép segítségével oltották el.

A Mátészalkai Rendőrkapitányság Nagyecsedi Rendőrőrsének munkatársai Mérk belterületén elfogtak két szír férfit 2019. március 6-án 4 óra 30 perckor. A külföldiek az intézkedés során szír útlevelet és román vízumot adtak át, de magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét nem tudták igazolni. A rendőrök a szír határsértőket idegenrendészeti eljárás lefolytatása érdekében előállították a határrendészeti kirendeltségre.

Első lett a Magyar Népművelők Egyesületének országos pályázatán a Panyolafeszt 2018-as plakátja.  A Kultúrházak éjjel-nappal programsorozat részeként meghirdetett #Mindentegylapra című pályázaton 52 alkotó 112 plakátjából választotta ki a szakmai zsűri Fekete Éva munkáját. Panyola egy szellemi közösség, egy hullámhossz, közös gondolkodás. Hiszem, hogy sikersztori, aminek az egyik apró alkotóeleme a vizuális arculatban is megjelenő kiemelkedő igényesség – árulta el Fekete Éva, a fesztivál arculattervező grafikusa, akit a Labor Café látogatói is jól ismernek, hiszen ő álmodta meg és vezeti a nyíregyházi adománykávézót. Az elismerést március 1-jén vehette át a panyolai csapat a Kispesti Munkásotthon Művelődési Házban tartott programzáró ünnepségen és díjátadón.

Több mint ezer zsák hulladékot szedtek össze a Felső-Tisza magyarországi szakaszának egy kilométerén - közölte az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF). Közleményük szerint a vízügyi igazgatóságok lassan állandósuló problémája az árhullámokkal érkező és a hullámtereket elborító kommunális hulladék kezelése. Különösen sok PET palack érkezik a Felső-Tisza magyarországi szakaszára a Tiszán Ukrajna illetve a Szamoson, Krasznán Románia területéről. A nagy mennyiségű hulladék minden évben jelentős kiadással járó munkát ad az érintett vízügyi igazgatóságoknak. A 2017.évi a jeges árvízzel érkező hulladék eltávolítására a nyíregyházi Vízügyi Igazgatóság 39 millió forintot költött.  Most a nyíregyházi vízügyesek az önkéntesekkel közösen csaknem egy kilométernyi szakaszt tisztítottak meg az elmúlt három napban. A Felső-Tiszán elkezdődött egy olyan rendszer kiépítése, amelyben a kijelölt beavatkozási helyszíneken parti létesítmények kialakítása mellett terelő uszály és gyűjtő hajó segítségével a kivezetett hulladékot a mederből gépekkel kiemelik, és a partra juttatják. A hulladékot válogatás után szakcéghez viszik újrahasznosításra, illetve ártalmatlanításra. Ennek során a Tisza folyó három (Tivadar, Vásárosnamény, Aranyosapáti) és a Szamos folyó egy pontján, Olcsván lehetővé válik az úszó hulladék kiemelése és elszállítása - írta közleményében az OVF.

A mozgásterápia segítségével és a fizikoterápiás gépek szakszerű használatával többek között csökkenthető a mozgásszervi betegségeket kísérő fájdalom, növelhető az izomerő, visszaállítható az elvesztett mozgásképesség. A kisvárdai Felső-Szabolcsi Kórház a legmodernebb elektroterápiás eszközök beszerzésével tovább bővítette a rehabilitációhoz szükséges eszköztárát – adta hírül az intézmény. A megvásárolt BTL-készülékek hatásfokban, működésben és esztétikailag is csúcsminőségűnek számítanak. Hazánkban csak korlátozott számban rendelkeznek kórházak ilyen kombinált fizikoterápiás gépekkel a lökéshullám-kezeléstől a különböző alacsony- és középfrekvenciás kezeléseken keresztül a magas intenzitású lézer kezelésig. Emellett a kisvárdai kórházban 30 új elektromos kórtermi ágy és 110 új kórtermi éjjeli szekrény érkezett az osztályokra, amelyek minden szempontból megfelelnek a kor elvárásainak.

Az egész országra kiterjesztették a tűzgyújtási tilalmat. A Nébih azt kéri, legyenek fokozottan körültekintőek. Az elmúlt két hét tavaszias időjárása, valamint a csapadékmentes, szeles időjárás miatt az ország teljes területén - különösen a parlag és legelő területeken, valamint az azokkal határos erdőterületeken - fokozott tűzveszély alakult ki. Így az elmúlt napokban is szélsőségesen magas volt az erdő- és vegetációtüzek száma a Nébih tájékoztatása szerint: február közepe óta mintegy 2000 erdő- és vegetációtűz keletkezett, amelyek több mint 9000 hektár fával borított és mezőgazdasági területet érintettek. A tilalom idején tilos tüzet gyújtani a külterületi ingatlanokon fekvő erdőkben és fásításokban, valamint azok 200 méteres körzetében, ideértve a térképen jelölt területeken található tűzrakó helyeket, a vasút és közút menti fásításokat, valamint a parlag- és gazégetést is.

Több mint a kétszeresére nő a belföldi turizmus forgalma a nemzeti ünneppel egybeeső hosszú hétvégén a márciusban szokásos adatokhoz képest,  az átlagos foglalási érték 50 ezer forint, és jellemzően két éjre szól, a szálláshelyek között pedig a wellness a legnépszerűbb - derült ki a Szállás.hu friss elemzéséből. Az év eleji négynapos pihenőt követően ez a 2. hosszú hétvége az idén, az utazási kedv megnőtt. Az átlagos foglalási érték nagyjából ötödével magasabb az időszakban szokásosnál. A legnagyobb vendégforgalomra Hajdúszoboszló, Eger és a főváros számíthat. Szeged, Gyula és Hévíz felé is sokan utaznak. A legnépszerűbb települések toplistájára még Pécs, Siófok, Miskolctapolca és Debrecen került fel.

Sem a nyugdíjkézbesítést, sem más postai feladatot nem akadályoz a miniszterelnöki levelek kézbesítése - közölte a Magyar Posta Zrt. Márciusban is a megszokott rendben és időben teljesítik a nyugdíjkifizetéseket. A levelek kézbesítése - írták - jelenleg is zavartalan, a március második felében várható nyugdíjkézbesítéseket semmi sem akadályozza. Az érintett ügyfeleknek márciusban is, az előre meghatározottak szerint, a nyugdíjnaptárakban szereplő napokon kézbesítik a nyugdíjakat.

A jövőben vagyonkezelésre is létrehozható alapítvány - az Országgyűlés elfogadta a kormány erre vonatkozó javaslatát. Vagyonkezelő alapítvány 600 millió forinttal, vagy ennek megfelelő vagyoni hozzájárulással jöhet létre. Ilyen alapítvány tartja majd fenn az átalakuló Corvinus Egyetemet és elképzelések szerint az akadémiai kutatóhálózatot is. Szintén a parlament keddi ülésén ismét elfogadta a jogalkotási törvény módosítását, a köztársasági elnök észrevételeit figyelembe véve.

A legtöbben gyermekek fejlődésére és gyógyítására vagy állatmenhelyeknek ajánlják fel adójuk 1 százalékát, amelyről május 20-ig lehet rendelkezni - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).  Felajánlásokat kizárólag azok a civil szervezetek kaphatnak, amelyek korábban regisztráltak a NAV-nál, valamint a technikai számmal rendelkező, bevett egyházak és a kiemelt költségvetési előirányzat, amely az idén is a Nemzeti Tehetség Program - jegyezték meg.  A rendelkezőnyilatkozat elektronikusan, papíralapon vagy személyesen is benyújtható a NAV-hoz, akár a bevallás részeként, akár önálló nyilatkozatként is a "18EGYSZA" lapon. Az adóhivatal szerint az szja 1+1 százalékáról rendelkezni legegyszerűbben ügyfélkapus hozzáféréssel a NAV webes kitöltőprogramjával lehet.  A korábbi évek gyakorlatával egyezően a munkáltatók továbbra is összegyűjthetik a munkavállalóik nyilatkozatát. A nyilatkozatot tartalmazó, kívül aláírt borítékot a munkáltatónak zárt csomagban kell továbbítania az adóhivatalhoz.

Vissza