Déli krónika 2019.02.15.

A barabási közúti határátkelőhelyen jelentkezett belépésre egy magyar állampolgár 2019. február 13-án. A férfi által ellenőrzésre átadott okmányok közül, a lakcímet igazoló hatósági igazolvány hamisnak bizonyult. A rendőrök megállapították, hogy az okmány egyszerű utánzat, amely több helyesírási hibát is tartalmaz. A rendőrök a férfit közokirat-hamisítás bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt előállították a Vásárosnaményi Rendőrkapitányságra.

Az idén konferencián elevenítették meg a téma legkiválóbb szakértőivel a múltból kapott szatmári hagyományokat és idézték meg a tradicionális értékeket a környék településeiről, a határon innen és túlról, Vetésről és Egriből érkező vendégekkel, a Panyolai Télűző farsangon. Az örökségül kapott kincseket Panyola, Szamosszeg, Szamoskér községek a Szamosháti Tájegységi Értéktár Bizottság közös megalapításával pecsételték meg.

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság 2018. évi tevékenységét értékelő és a 2019-es év fő feladatait meghatározó értekezletre került sor csütörtökön, Nyíregyházán, a Megyeházán. Varga Béla tű. ezredes, megyei igazgató a tavalyi év értékelése mellett a 2019-es év célkitűzései közül a vezetői munka hatékonyságának és tudatosságának fokozását, az önkéntes mozgalom erősítését, a veszélyes üzemek fölötti kontroll fenntartását, valamint a tűzoltói beavatkozások hatékonyabb és még gyorsabb végrehajtását emelte ki.

Nőtt a halálos autóbalesetek száma, ezért szigorította a rendőrség a sebességellenőrzést. Az ORFK Közlekedésrendészeti Főosztályának vezetője nemrég azt mondta, a rendőrök nem bújnak el és kizárólag etikus méréseket végeznek. "Az, hogy nem látnak bennünket, nem azt jelenti, hogy elbújtunk" - idézi cikkében Óberling Józsefet a Hvg.hu. Korábban az Infostart is beszámolt arról, hogy a rendőrség "a közlekedési fegyelem megbomlása miatt szigorítja a sebességellenőrzéseket; nem fogják például közzétenni a mérések tervezett helyszínét, és "civil" járművekkel is ellenőriznek." Ezt a jogszabály lehetővé teszi. Óberling József a bejelentéskor elmondta, hogy a 2018 első nyolc hónapjában harminccal többen haltak meg az utakon, mint 2017 azonos időszakában.

Magyarországon a biztosítók 2010 és 2017 között közel 40 milliárd forint kártérítést fizettek ki a vizsgált időszakban bekövetkezett több mint 50 ezer tűzeset után - közölte a Magyar Biztosítók Szövetsége.   A lakástüzeket a leggyakrabban a fűtőberendezések és az elektromos berendezések meghibásodása, illetve konyhai tűzeset, valamint az ágyban történő dohányzás okozta. Idén januárban több mint hétszázötven lakástűzhöz riasztották a tűzoltókat, vagyis átlagosan óránként keletkezett egy lakástűz az országban. Huszonnégy eset áldozatot is követelt.  Közölték, valamennyi lakossági vagyonbiztosítás alapját képezik a tűz- és elemi károk, mint például a tűz, a robbanás, a villámcsapás, a szélvihar, a felhőszakadás, a jégeső, az árvíz, a földrengés. Azonban a biztosítási esemény meghatározása, a tűzesetek után nyújtandó biztosítási szolgáltatás és a biztosítási feltételekben megfogalmazott kizárások biztosítónként és akár termékenként eltérőek lehetnek. Megfelelő szolgáltatást csak akkor tud nyújtani a biztosító, ha az egyén a biztosítani kívánt valamennyi vagyontárgyát megfelelő értéken vonja be a fedezetbe.

A minimálbérről és a garantált bérminimumról szóló szabályok betartását ellenőrzi februárban az adóhivatal és a Munkaügyi Hatóság. A gazdálkodók tevékenységétől független ellenőrzések célja, hogy a foglalkoztatók betartsák a kormányrendelet bérekre vonatkozó előírásait, és ne sérüljenek a munkavállalók munkabérhez kapcsolódó garanciális jogai. A hatóságok kiemelten ellenőrzik még a munkaerő-kölcsönzési tevékenységgel foglalkozókat és az online számlaadat-szolgáltatási kötelezettség betartását.

Elérték, sőt meg is haladták a 2008-as válság előtti teljesítményt a magyar szállodák - mondta Flesch Tamás, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének elnöke az M1 aktuális csatornán. A Magyarországon töltött vendégéjszakák száma tavaly meghaladta a 30 milliót, és az adatokból az látszik, hogy mind jobban nő az ázsiai vendégek aránya. A szervezet kedden azt közölte, hogy nemzetközi összehasonlításban is kiemelkedő évet zártak a hotelek tavaly: a kelet-közép-európai régióban (Ausztria, Csehország, Magyarország, Szlovákia és Lengyelország) a magyarországi szállodák Revpar mutatója (65,8 euró) a második legmagasabb volt Ausztria (79,2 euró) után és Csehország előtt (62,1 euró

Iskolai keretek között és egyénileg is eljuthatnak külföldi nyelvtanfolyamokra majd a középiskolások - jelentette ki a köznevelésért felelős helyettes államtitkár. Maruzsa Zoltán az InfoRádió Aréna című műsorában elmondta: a családvédelmi akciótervben meghirdetett kétszer két hetes külföldi nyelvtanulási lehetőség abban segít, hogy ne csak az alapokat tanulják meg a diákok, de meg is merjenek szólalni az általuk tanult idegen nyelven. Szólt arról is, hogy szeptembertől csökkeni fog a tankönyvi kínálat, de minden kerettantervhez lesz választék.

Megkezdődött pénteken a Kultúrházak éjjel-nappal idei rendezvénysorozata, amelynek keretében több száz magyarországi és nyolc külföldi helyszínen várják programokkal a hétvégén az érdeklődőket. Krucsainé Herter Anikó, az Emberi Erőforrások Minisztériumának helyettes államtitkára kiemelte, hogy a rendezvény elsődleges célja a közművelődés intézményei és civil szervezetei nyitottságának bemutatása, valamint a helyi társadalmakban betöltött közösségépítő és fejlesztő lehetőségeinek erősítése.

Sokkal többen keresnek használt lakást mint újat Magyarországon: tíz emberből kilenc ilyen ingatlant venne - mondta Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője a Híradónak kép - 24.hu Mint emlékeztetett, a csok által igénybe vehető kedvezményes hitelt a használt lakások vásárlására is fel lehet majd használni, s ez nagyon nagy hatással lesz az ingatlanpiacra éppen a fent említettek miatt. A 25 évre fixált törlesztésű kedvezményes hitel miatt jelentősen nőhet azok köre, akik hitelképesnek számítanak. A hétvégén bejelentett kormányzati intézkedések hatására valószínűleg az új lakások iránti kereslet sem csökken majd

Magyarországon a házasságkötések száma 2010 után jelentősen növekedett 2016-ban ötvenezer fölé emelkedett a frigyek száma, amire az azt megelőző két évtizedben nem volt példa. A Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb, előzetes adatai szerint 2018 januárja és novembere között 48,7 ezer pár járult anyakönyvvezető elé. Magyarországon a házasságkötések száma az 1970-es évek közepétől kezdődően évtizedeken át csökkent, és 2010-ben érte el mélypontját: akkor mindössze 35,5 ezer pár járult anyakönyvvezető elé. Ezt követően folyamatosan emelkedett az esküvők száma. Az utóbbi évek növekvő házasságkötési kedve az először és a többedszerre házasodókat is érintette, de nagyobb emelkedés az előbbiek esetén történt.

Elutasította a brit alsóház a kormány javaslatát arra, hogy a képviselők erősítsék meg a kormányzati Brexit-stratégia támogatását. Az alsóház 303-258 arányban vetette el a szimbolikus beterjesztést. A szavazásnak semmiféle jogilag kötelező erejű következménye nincs. Az alsóház január 29-én hatalmazta fel a brit kormányt arra, hogy kérje az Európai Uniótól a Brexit feltételeiről tartott, a tavaly novemberi megállapodással lezárult tárgyalások újbóli megnyitását. Az uniós vezetők rendre elzárkóznak ettől.

Vissza