Déli krónika 2019.02.07.

Változás történt a Mátészalkai – és a Fehérgyarmati Katasztrófavédelmi Kirendeltség élén. A héten már az új kirendeltségvezető, Tamás Ferenc tű. alezredes irányításával zajlik a munka a Mátészalkai Katasztrófavédelmi Kirendeltségen – ő korábban a fehérgyarmati kirendeltségen látta el a kirendeltségvezetői feladatokat.  A kirendeltség tűzoltósága is megújult erővel működik tovább, Lipták Gábor tűzoltó századost bízták meg a tűzoltó parancsnokság vezetésével. Ezzel a fehérgyarmati kirendeltség életében is változás történt. Tamás Ferenc tű. alezredes helyett dr. Nóta József tű. alezredest bízták meg a szatmári területen lévő kirendeltség vezetésével, valamint a korábbi mátészalkai tűzoltóparancsnok, Bán Attila tű. alezredes Fehérgyarmaton az iparbiztonsági felügyelői beosztásban folytatja szakmai munkáját.

A felmelegedés ellenére nincs árvízveszély – közölte a KM kérésére a Felső-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság osztályvezetője. Lucza Zoltán tájékoztatása szerint a Tisza Bodrog-torkolat feletti vízgyűjtőjén a sokéves átlag kétszeresét, mintegy 3,24 milliárd köbméternyi víztartalmú hóréteget mértek január 25-én, februárban pedig a távmérő állomásokon helyenként 12-13 Celsius-fokot is regisztráltak. Az olvadás viszont szerencsére nem volt gyors, és a síkvidéki területen elolvadó hóvízkészlet csak kisebb árhullámokat indított el vizeinken. Annál kedvezőbben hatott a talajvízkészlet alakulására, behozva a több mint 2 méteres lemaradást a sokéves átlagtól a megye nagy részén. A szakember emlékeztetett, hogy évek óta problémát jelent a talajvízszint süllyedése. A Tisza és a Szamos folyók kismértékben áradnak, és a Krasznán is 1,5-2 méteres a vízszintemelkedés, de a vízállás így sem éri el a készültségi szintet. Egyedül a Túr esetében kellett árvízvédelmi készültséget elrendelni a romániai szakaszon, magyar oldalon 2,5 métert emelkedett a folyó vízszintje. Jelenleg hazai területen Garbolcnál tetőzik a Túr, miközben folytatódik az árhullám levonulása is.

Tarpán az Esze Tamás utcában egy gázkonvektorral fűtött családi ház hálószobájában jelzett be a szén-monoxid érzékelő. Itt a fehérgyarmati hivatásos tűzoltók és a tarpai önkéntes tűzoltók végezték el a szükséges méréseket.  Ebben az esetben is kimutatták a szén-monoxid jelenlétét. A gázszolgáltató szakemberei a házban lévő mindhárom konvektort átvizsgálták és a hálószobait kizárták a szolgáltatásból. A konvektor helyreállításáig más módon fűtik majd a szobát.

Ismét téli szemétszüretet tartanak a tiszaszalkai ártéri erdőben – közölte közösségi oldalán a PET Kupa. Három nap alatt a vízügy szakembereinek segítségével végzik majd a téli, ártéri erdőtakarítást egy körülbelül 2 hektáros területen Vásárosnamény-Tiszaszalka határában. PET Kupa hagyományaihoz híven a takarítás során a szelektív gyűjtés, válogatás és a tömörítés az egyik fő szempont. A megtisztított területről a hasznosítható anyagok a közszolgáltató segítségével a hulladékhasznosítókhoz kerülnek. Február 28-tól indul az akció, a szükséges eszközöket, szállást és étkezést biztosítanak a szervezők. A PET kalózok az elmúlt években 180 fkm-t monitoroztak végig a Tiszán, hogy feltárják a folyón és árterében lerakodott pillepalack és hulladékszennyezést.

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába 2019. február 6-án reggel érkezett bejelentés, hogy egy mátészalkai dohányboltba betörtek. A rendőrök a széleskörű adatgyűjtés, tanúkihallgatások és kamerafelvételek elemzésekor nyert információk alapján három órán belül Mátészalkán elfogták a feltételezett tettest. A rendőrkapitányságra előállított 16 éves mátészalkai fiút lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanújával hallgatták ki gyanúsítottként. A nyomozás adatai szerint a fiatal a hajnali órákban a dohánybolt bejárati ajtajának ablaküvegét betörte, és onnan különböző dohányárut, készpénzt, valamint öngyújtókat tulajdonított el. A rendőrök a gyanúsított elfogásakor a lopott értékek nagy részét megtalálták és lefoglalták. A nyomozó hatóság a 16 éves fiút bűnügyi őrizetbe vette.

Az „Önkormányzati épületek energetikai korszerűsítése Kisvárdán” elnevezésű nyertes pályázat eredményeként a város több közintézményére is napelem-rendszert telepítettek. A projekt 256,86 milliós uniós támogatás segítségével, a Széchenyi 2020 program keretében valósult meg. A projekt összetett beruházásként valósult meg, műszaki-szakmai tartalmának eredményei megfelelnek a környezetvédelmi és esélyegyenlőségi jogszabályokban előírt feltételeknek.”

Bővítenék a foglalkoztatottak számát a megyében. Szabolcs-Szatmár-Bereg, Hajdú-Bihar és BAZ megyékben magasabb a munkanélküliségi ráta az országos átlagnál, így a kormány külön programot indít a térségben. Ennek részeként a munkaügyi kirendeltségek dolgozói felmérik az állást keresők készségeit, képességeit, így amikor a munkaadók jelzik a hivatalok számára, hogy milyen állásra keresnek embert, a ,meghirdetett pozíció betöltéséhez rendelkező tudással küldenek személyeket a céghez. Ez a munkaadók számára is könnyebbség, hiszen kevesebb ember közül kell választaniuk.

Az 5. naptári héten tovább nőtt az influenzaszerű megbetegedés miatt orvoshoz fordulók száma: 2019. január 28. és február 3. között 20%-kal több beteget regisztráltak a figyelőszolgálatra kijelölt orvosok, mint a 4. héten – közölte a Népegészségügyi Központ. A jelentések alapján mintegy 77 500 beteg fordult orvoshoz influenzás panaszok miatt. A fővárosban és 15 megyében, Szabolcs-Szatmár-Beregben is emelkedett, három megyében nem változott, egy megyében csökkent az influenzaszerű megbetegedések száma az előző héthez viszonyítva. A betegek nagy része továbbra is gyermek és 15-34 éves fiatal felnőtt volt. Influenzaszerű megbetegedések halmozódásáról az 5. héten Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében 9 jelentés érkezett. A klinikai és a virológiai adatok értékelése alapján megállapítható, hogy Magyarországon az 5. naptári héten tovább erősödött az influenza aktivitás, becslések szerint lakosság 0,8%-a fordult orvoshoz influenzás tünetekkel.

A fiatalok számára is vonzóvá kell tenni a vidéki életformát – nyilatkozta a Magyar Nemzetnek Nagy István agrárminiszter. Az interjúból kiderül: a szaktárca kezdeményezi a középfokú agrárképzésben az agrárinformatikai oktatás újbóli bevezetését, valamint még az idén elfogadhatja az Országgyűlés az osztatlan közös tulajdon megszüntetését elősegítő törvénycsomagot.

Az idén is több mint egymillió szülő érvényesít majd adó- és járulékkedvezményt - mondta a Pénzügyminisztérium államtitkára. Tállai András a Magyar Nemzetnek adott interjúban úgy vélte: a gyermekek után járó közteher- mérséklés 2019-ben mintegy 355 milliárd forinttal növelheti a szülők anyagi mozgásterét.

Hiány van az Ebrantil nevű vérnyomáscsökkentő tablettákból - mondta az Országos Gyógyszerészeti és Élelmiszer-egészségügyi Intézet főigazgatója. "A gyártó jelezte, hogy technológiaváltásban vannak, emiatt február végéig hiány lesz. Ez a rossz hír. A jó hír az, hogy a kieső készletet Németországból pótolják a jövő hétre" - fogalmazott az InfoRádiónak Szentiványi Mátyás. Hozzátette, nincs olyan gyógyszer, amivel az ezt szedők kiválthatnák az Ebrantilt, az injekciós változat csak műtéti beavatkozásoknál, azonnali szükség esetén alkalmazható. Teljesen pontos adat nincs arra, hogy hányan szedhetik ezt a készítményt, de Szentiványi Mátyás körülbelül 17-18 ezerre teszi az érintett betegek számát.

Vissza